A török center, Sertac Sanli az Anadolu Efes csapatából a Barcelonához igazolt. Miért igazolt el egy Euroliga-győztes csapattól? Miért pont ahhoz, akiket a fináléban legyőztek? Az ügyben még politikai szálak is felmerültek, ugyanis a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan is beavatkozott. Ennyire fontos lenne a Sanli a török állam számára?
Török kapcsolatok
Az Anadolu Efes a 2020/21-es szezonban végre megnyerte az Euroligát. Az elmúlt két esztendő alapján, ez már nagyon kijárt nekik. A csapatnak elsőként gratulált az ország miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdogan. Kétségtelen, hogy korábban nem ápolt jó kapcsolatot az Anadolu Efes elnökével, Tuncay Özilhannal, de amikor világraszóló sikerről van szó, akkor Erdogan is megenyhül.
Mint ahogyan akkor is, amikor az Efes sztárját, Shane Larkint kellett honosítani. Hiába kritizálta Özilhan több alkalommal is Erdogan elnökségét – számonkérte a jogállamiságot, demokráciát -, amikor az Efes csapatának vagy a játékosainak segítség kellett, Erdogan egyből az ügy mellé állt. Így tett akkor is, amikor a tehetséges center, Sertac Sanli távozása szóba került.
Más irányt vett Sertac Sanli pályafutása
A török center 30 éves, hosszú út vezetett odáig, míg fontos játékosa lett az Anadolu Efes csapatának. A pick and roll szempontjából jó opció, 212 centiméteres magassága ellenére eléggé labdabiztos. Az Efes feltett célja volt Sertac Sanli megtartása, ezért az ország miniszterelnöke tanácsokkal látta el a játékost. Megkérdezte tőle, mi értelme külföldre igazolni, ha az Anadolu Efes a legjobb csapat Európában? Miért nem marad otthon?
A kérdés logikus, ugyanakkor ott lehet indokként az új impulzusok keresése, mint fontos érv. Sanli számára fontos lehet az is, hogy 30 évesen, csúcsforma közelében, vajon megállja-e a helyét Európa legjobb bajnokságában? A török center motivációs kérdésein túl, azonban van ennek a transzfernek egy fontosabb kérdése is: miért szól bele egy magánkézben lévő klub átigazolási politikájába az adott ország vezetője?
Recep Tayyip Erdogan nem először szólal meg sportot érintő kérdésekben, hiszen a török labdarúgócsapat, a Basaksehir gyakorlatilag államilag támogatott klub, de Törökország legjobb játékosát, Enes Kantert is élesen kritizálta, majd elfogatóparancsot adott ki ellene, amikor a török center kritizálni mert a kormányt. Erdogan úgy érzi, hogy mindenben állást kell foglalnia.
Sertac Sanli még játszott az olimpiai selejtezőkön, de közel sem biztos, hogy az ilyen manőverek után, még igényt tartanak a szolgálataira a későbbiekben a nemzeti csapatnál. Lehet az egészet arra is fogni, hogy a törökök súlyos vereséget szenvedtek Görögország ellen a selejtezőben, így a megújulás szükségeltetik a válogatott számára.