Hogyan kerülhet egy olyan játékos az NBA-be, aki csalt a SAT-teszten? Egyáltalán hogyan lehet egyetemista? Derrick Rose papíron sosem játszhatott volna a legjobbak között? Mennyi igaz ebből és miért nem csináltak ennek az esetnek sosem nagyobb hírverést?
Nem is lehetett volna NBA-játékos Derrick Rose?
Amikor Derrick Rose neve felmerül, mindenki a legendás MVP-címére, illetve a sérülésekkel teli karrierjére gondol és az óriási lehetőségekre, amik a játékában rejlettek. Mi van akkor, az egész egy hazugságra épült? Azt ugyanis kész tényként kezelik, hogy Derrick Rose sosem vett részt a SAT-teszten, helyette más írta meg, így tudott bekerülni a Memphis Egyetemre, amit végül emiatt büntettek meg, de ne szaladjunk ennyire előre!
Rose nem volt kiemelkedő tanuló, ugyanakkor rendkívül tehetséges játékos volt. Többen is felfigyeltek rá ebben az időszakban, mindenki magának akarta a tehetséget, köztük szülővárosa, Chicago is. Azonban olyanok is bejelentkeztek, mint a Nike, akiknek egy komplett eljárásuk volt, hogyan kell tehetséges fiatal sztárokat beszervezni a projektjükbe úgy, hogy egy komplett „Nike-csomagot” kapjanak (játékos- és marketingügynök + szerződés cipőkre).
SAT
Olyan teszt, amely a kritikus olvasást, az írást és a matematikai képességeket méri. A SAT széles körben elismert az akkreditált két és négy éves főiskolákon és egyetemeken az Egyesült Államokban.
Ehhez természetesen kellett egy olyan edző is, aki az egyetemen kihozza ezekből a játékosokból a legtöbbet – ezzel tovább növelve az értéküket -, de az edző kiléte sem volt mindegy. John Calipari, az élő legenda a megfelelő személy. A rendszer kiválóan működött, egészen Rose érkezéséig. Minden klappolt papíron, hiszen a Nike számára tökéletesen megfelelt Rose. Ha ez nem lenne elég, akkor a – valaki által – jól megírt SAT-tesztnek köszönhetően éppen a Memphis csapatához került.
Ki volt az edző ott akkoriban? John Calipari. Rose testvére, Reggie sem járt rosszul, ingyen utazhatott a meccsekre az egyetem jóvoltából, majd később a Nike-nál kapott állást. Minden tökéletesen haladt, biztos volt a draft 1/1, ahogyan a magas összeggel kecsegtető szerződés is. Ekkor azonban kiderült a csalás, ami elindította a lavin